Második magyarKatonaiÖtletszemle
Záróesemény és ötletverseny

2025. december 11-12.
Bálna Honvédelmi Központ, Budapest

A programról

A Második Magyar Katonai Ötletszemle (továbbiakban: Ötletszemle) célja, hogy lehetőséget biztosítson a katonáknak (beosztástól és szolgálati helytől függetlenül), a honvéd kadétoknak (HKP III.), valamint a honvéd tisztjelölteknek, hogy szakmai segítséggel kidolgozzák azon innovatív ötleteiket, amelyek segíteni tudják a mindennapi munkavégzésüket, szakmai fejlődésüket és bemutathassák megoldásaikat a Magyar Honvédség vezetőinek. Az Ötletszemle a Honvédelmi Minisztérium megbízásából a Magyar Honvédség közreműködésével kerül megvalósításra.


A program célja: A Magyar Honvédség, a honvéd tisztképzés, valamint a hazafias és honvédelmi nevelés fejlődésének elősegítése, amelyhez (az oktatáson, képzésen, a modern eszközök és fegyverek beszerzésén túl) azok az alulról jövő ötletek is hozzájárulhatnak, amelyek a katonák napi szolgálatának teljesítése, valamint a honvéd tisztjelöltek és honvéd kadétok oktatásának/képzésének során születnek meg.

 

Ötletkategóriák
Megtartóképesség

Hogyan ösztönözhetnénk a katonák hosszú távú elköteleződését és motivációjának fenntartását a szolgálat során? 

Humán gondoskodás

Hogyan segíthetné a Honvédség a szolgálatot teljesítőket, valamint családjaikat a civil életben? 

Oktatás, Képzés, Kiképzés

Mi segítene a (ki)képzés aktualizálásában?

Haderőfejlesztés

Miként lehetne korszerűbb a hadsereg?

Toborzás, Kommunikáció, infromációáramlás

Hogyan találhatunk új bajtársakat?

Vezetés-oktatás, vezetőfejlesztés

Miként képezhetünk jó vezetőket?

Jelentkezés

A jelentkezés kizárólag e-mailben a következő címre történik: otletszemle@hm.gov.hu

  • Jelentkezési lap kitöltése és csatolása
  • Az adatkezelési tájékoztató megismerése
  • Az adatkezelési nyilatkozat aláírása és csatolása (scannelve)

Jelentkezési határidő: 2025. október 31.

Ki küldhet be ötletet?

A Honvédelmi Minisztérium és háttérintézményei, a Magyar Honvédség teljes (aktív) állománya, valamint honvéd tisztjelölt, honvéd kadétok (HKP III), és tartalékos katonák küldhetnek be ötletet.

Mit nyerhetsz az ötleted beküldésével?
  • Pénzjutalom: 1.000.000 Ft fődíj, továbbá 500.000 Ft
    kategóriánként 
  • Egyéni képességfejlesztés és tehetséggondozás 
  • Bemutatkozási lehetőség a vezetőknek 
  • Lehetőség az ötlet továbbfejlesztésére
Időzítés, határidők
Jelentkezési időszak, ötletek beküldési határideje

Október 1. -
Október 31.

Előszűrés és kiértesítés

November 1. -
November 14.

Legjobb ötlet beküldőitől 2 perces videók bekérése

November 14 - 21.

Záróesemény, ötletverseny

December 11 - 12.

Az ötletverseny

Az Ötletszemle esemény kettő napot ölel fel és az előszűrés során kiválasztott ötletgazdák (egyéni vagy csapat) vesznek rajta részt. 
Az első nap folyamán az egyéni versenyzők és a csapatok megtanulják érvényesíteni ötleteiket és szakértő mentorok segítségével tökéletesítik azokat. A nap végéig ötletük strukturálásán dolgoznak, amelyet termékfejlesztés/innováció fókuszú előadás segít. 
A második a nap folyamán  szakértők segítségével véglegesítik szakmai koncepciójukat, prezentációjukat. Ezt követően a kész projekteket bemutatják a Honvédelmi Minisztérium és Magyar Honvédség vezetőiből álló zsűri (Főbizottság) számára.